infoMátrix Zrt.

BaBér - Bérügyviteli rendszer

A BaBér bérügyviteli programrendszer fejlesztése 1998-ban kezdődött. A program fejlesztője a Soft Consulting Hungary Zrt., mely kifejezetten bérügyviteli programrendszer fejlesztéssel foglalkozik. A BaBér bérügyviteli rendszer egy, a mai kor követelményeinek megfelelő környezetben kifejlesztett Windows alapú programcsomag MS SQL adatbáziskezelővel. A termék 2000. évben történő piaci megjelenése óta több mint ezer cég választotta programunkat. Közöttük megtalálható a néhány fős vállalkozástól a 16.000 fős nagyvállalatig, a termelő cégtől a könyvelő irodáig minden fajta cég.

A program jellemzői:

  • használható önálló gépen és hálózatban egyaránt
  • képes több telephely és azon belül több szervezeti egység vonatkozásában kezelni a dolgozókat
  • a Felhasználó igényeinek megfelelően paraméterezhető, ugyanakkor nem kell elveszni a beállítások erdejében, hiszen a program egy olyan alapbeállítással kerül telepítésre, mely azonnal lehetővé teszi a jogszabályok alapján történő munkát
  • A program moduláris felépítésű, az egyes modulok egymástól függetlenül is használhatóak. Ugyanakkor közös adatállományból dolgoznak, tehát egy adatot elég egyszer felvinni a rendszerbe és az utána elérhető
  • jogosultsági rendszere lehetőséget ad az illetéktelen elérések letiltására
  • több féle lehetőséget is biztosít a dolgozók adatainak mentésére, illetve visszatöltésére
  • kezelése megfelel az egyéb Windows alapú programoknál megszokottakkal, ugyanakkor lehetőség van a program billentyűzetről történő kezelésére is

Bér modul

A modul több száz adatot tart nyilván egy-egy dolgozóról. Ez széleskörű lehetőséget ad arra, hogy a törvény adta lehetőségeken belül beállítható legyen a kívánt foglalkozási jogviszony, bérforma, jövedelemtípus (stb..) vagy akár a listázás is. A modul alkalmas minden féle foglalkozási jogviszonyban alkalmazott dolgozó alap és alapbéren kívüli egyéb rendszeres és nem rendszeres juttatásainak számfejtésére. Az egyes bérelemek és levonási jogcímek a programban szabadon beállíthatóak és bő¬víthetők.

A modul kezeli:

  • a havi-, óra-, és teljesítménybérezési formát
  • többhavi órakeretben történő időelszámolást
  • a távollétekre a távolléti díjat vagy az átlagkeresetet
  • a személyi jövedelemadó elszámolást
  • a levonások jogszabály által előírt sorrendjét
  • a főálláson kívüli jogviszonyokat és azok kifizetéseit
  • a jelenlét adatok nyilvántartását
  • a magán nyugdíjpénztári levonásokat és a vállalti hozzájárulást
  • az önkéntes nyugdíjpénztári levonásokat és a vállalti hozzájárulást
  • a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék levonását a maximum járulékalap figyelésével
  • a közcélú munkavégzés alapján foglalkoztatottak számfejtését, járulék kedvezményét

A modul elkészíti:

  • a munkabér kifizetési jegyzékeket, bérösszesítőt és bérkartont
  • a pénzintézeti átutalást mágneslemezen
  • a TB összesítő segédletét
  • a kilépő dolgozók adatszolgáltatásait
  • havi ki- belépők jelentése OEP felé
  • Állami Pénztár Felügyeleti jelentés
  • 2006-tól meglévő havi bevallásokat
  • főkönyvi feladás papíron, igény szerint file-ban, mintegy 60 főkönyvi program felé

A munkaügyi modul

A modul valóban széles körű adattartalommal ad segítséget a munkaügyi feladatok ellátásához. Az alkalmazott képek egy része közös a Bér moduléval. A munkaügyi előadónak lehetősége van felvinni, illetve megtekinteni a dolgozót érintő munkaügyi- és bér adatot is. A modulban a bér modul adatain kívül újabb több száz adat felvitelére van lehetőség. Igyekeztünk minden olyan munkaügyi kategóriát beépíteni a rendszerbe, ami előfordulhat a munkavégzés során. Ezen túlmenően a Felhasználónak lehetősége van saját új mezők és azok adattartalmának meghatározására, a nélkül, hogy ez fejlesztési költséggel járna. A modul számolja a dolgozók részére járó alap- és pótszabadság napokat. Ezt teljes körűen minden tényező figyelembevételével teszi. A kiszámolt szabadság napok több féle listán, köztük Szabadság értesítőn is kinyomtathatóak. A modul segítségével elkészíthető több féle bizonylat, mely a dolgozók ki-, belépésével és egyéb értesítésekkel kapcsolatos. Pl. Munkaszerződés, Megbízási szerződés, Elbocsátó papír stb. Lehetőség van a dolgozó önéletrajzának és fényképének tárolására is. A program elkészíti a KSH által előírt statisztikákat. Pl. havi munkaügyi jelentés, májusi statisztika, üres álláshelyek statisztika.